Szia!
Mindenki életében vannak nagy pillanatok, amikor eléred a céljaidat, eljegyeznek, új állást kapsz, vagy bármilyen gyerekkori álmod válik valóra.
Az én életem egyik ilyen pillanata az első terhességem és a fiam születése volt. Akkor költöztünk be életünk első, saját lakásába, megnyitottuk az első tanműhelyünket. Állapotos lettem, és úgy éreztem minden sínen van az életemben.
Most megint egy olyan ponthoz ért az életem, amire szívesen emlékszem majd vissza, mert a családom és a munkám területén is csupa jó dolog vár rám.
Hamarosan megszületik a lányom, és ezzel együtt a Varróház is fantasztikus dolgokkal fog bővülni.
Én már elvégeztem a feladataimat, és várok. Egyrészt, hogy megérkezzenek az első fájások, másrészt, hogy minden újdonságot megmutathassak Neked a Varróházon.
Hihetetlenül izgalmas időszak ez, de beszéljünk arról a részéről, amelyik Neked is fontos.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Varróház, ráadásul nemcsak egyhez, hanem rögtön kettőhöz. Eddig sajnos nem beszélhettem erről.
Az egyikről még mindig nem mondhatok semmit, pedig már nagyon szeretnék, a másikról viszont már elmondhatok részleteket.
A Varróház teljesen meg fog újulni. Nemcsak új, szebb "ruhát" kap, de sokkal modernebb lesz.
Mit értek ez alatt?
Átláthatóbb lesz az egész weboldal, könnyebb lesz eligazodni rajta. Új funkciók is megjelennek, például lehet majd kommentelni a cikkeket. Videókat is többet fogunk feltenni az oldalra.
Ezen kívül olyan új funkciók is lesznek, amelyek a közösség kialakulását szolgálják.
Én már láttam az új oldalt, és nagyon tetszik, de még az utolsó simítások hiányoznak.
Hamarosan újabb levelet küldök, és akkor már egy kattintásra elérheted az új oldalt.
Remélem Te is annyira várod mint én, hiszen a közeljövőben rengeteg tartalmas meglepetésben lesz részed! Most érdemes figyelni és velünk tartani!
Hamarosan újra jelentkezem!